Bemutatkoznak a mártélyi szomszédsági önkéntesek
2011. augusztus 26. 10:33

Májusban a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum szomszédsági önkéntesei megkezdték működésüket Mártélyon. Tatárné Kapus Éva és Kovács Emőke a tavaly szeptemberben kezdődött hat alkalomból álló felkészítő nap sorozat lezárultával már minden tudás birtokában örömmel segít Mártély lakóinak, közösségének, ügyes-bajos dolgaik megoldásában..

A felkészítést a Hajdú Bihar Megyei Önkéntes Centrum szakmai vezetője, Marosszéki Emese tartotta, Debrecen Csapókert városrészében ugyanis már évek óta működik az önkéntesség ezen különleges formája, amely az emberi közösségek egyik fontos alapjára épít: a lakóközösségre, szomszédságra.

De mit is jelent ezt tulajdonképpen? Mit csinál a szomszédsági önkéntes?

A lakóközösség életét segíti, kíséri figyelemmel, egyfajta hidat jelent a hivatalok, intézmények és a lakóközösség között. Meghallgatja a lakótársak, szomszédok gondjait, észrevételeit, panaszait és ezeket az illetékesekhez továbbítja. Jelzi a hivatalokban, intézményekben, ha valaki bajba került, helyzete romlott, megváltozott, de szükség esetén érdekképviseletet is ellát, közösségi alkalmakat, programokat szervez.

Forduljanak hozzájuk bizalommal!

 

A szomszédsági önkéntességről további információkat kaphatnak az érdeklődők a 2011. szeptember 3-án megvalósuló Szúnyogűző Családnap keretében a Csongrád Megyei Önkéntes Centrum sátrában.

 

A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg a TÁMOP 5.5.2 – 09/3-2009-0009 kódszámú pályázat keretében.

 

 

 

A mártélyi templom felszentelsének 100. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat keretében szeptember hónapban a következő rendezvényekre várjuk Mártély lakosait, családtagjaikkal és barátaikkal együtt.

 

  • Szúnyogűző családnap” az évforduló jegyében

Helyszín: Holt-Tiszapart, fajátszótér környéke

Időpont:2011. szeptember 3. délelőtt 10 órától 16 óráig

Program: egyéni és közösségi játékok, kézműves foglalkozások, „csoda patika, ahol minden bajra kapható orvosság”, akadályverseny, találkozások, beszélgetések…

  • Szent Adorján Templomunk Búcsúja

Helyszín: Rk Templom

Időpont: 2011. szeptember 11. délelőtt 11órától

 

Program: Szentmise, az I.és II. világháború áldozataiért. Emlékkönyv átadása a Makó Imre segédlevéltáros, főtanácsos által összegyűjtött mártélyi I.-II: világháborús áldozatok névsorával, a 100 éves mártélyi temlom és plébánia történetét ismertető könyv bemutatója a szerkesztő Nagy Vera  közreműködésével. Ezt követően a faluházban kiállítás megnyitó az I.-II. világháború tárgyi emlékeiből.  A kiállítást megnyitja: Dr  Marjanucz László  egyetemi docens